A szülőktől való függetlenedés a felnőttkor egyik nagy feladata – ha nem egy élethosszig tartó feladat. Sokszor lehet, hogy mindez csak látszólag történik meg, párkapcsolatunkban viszont ez hamar felszínre kerülhet. Mit is tehetünk, amikor azt vesszük észre, hogy a kapcsolatunkban nehézségeket, konfliktusokat okoz az, hogy párunk a kelleténél szorosabb viszonyt ápol a szüleivel? Elköltözünk a szülői házból (ami egy hatalmas lépés!), munkába állunk, netán megházasodunk – de vajon mindezzel valóban biztosítottuk a helyünket a felnőtt világban?

Leválás alatt azt a folyamatot érti a pszichológia, melynek során a fiatal fokozatosan függetlenedik szüleitől, származási családjától. A családi fészekből való kirepülésnek egyik oldala a fizikai (vagy földrajzi) és anyagi értelemben való függetlenedés. Kevésbé látványos, viszont sokszor annál nagyobb belső küzdelmekkel jár az önálló identitás és értékrend kialakítása, a pszichés-érzelmi értelemben vett leválás. A kettő persze nem választható el egymástól, de korántsem biztos, hogy azonos időben történik. A szárnypróbálgatások az élet különböző területein, legyen az akár a munka területe, vagy párkapcsolataink, együtt járnak szüleink döntéseinek megkérdőjelezéseivel.

Bácskai Júlia szavaival élve, a „megnyúlt köldökzsinór” egyik példája lehet a manapság sokat emlegetett „mama hotel”, az a jelenség, amikor a fiatal felnőtt anyagi vagy kényelmi megfontolásból, nem tud, vagy nem akar elszakadni a szülői gondoskodástól. Más esetekben lehet, hogy az önállósodás – akár a fizikai és anyagi függetlenség ellenére is – csak látszólag történt meg. Kérdés az, hogy észrevesszük-e a jeleket, továbbá hogy ki az, akit zavar ez a dolog? Elképzelhető, hogy az illető fiatal szenved a már-már fojtogató kötelékben, amelynek az előnyeiről azonban nehezen mond le.

A látszólagos kényelem egy idő után valószínűleg kényelmetlenné válik. Gondoljunk csak arra a 30-as évei elején lévő, akár már házas párra, akiknél az édesanya küldi rendszeresen a meleg vacsorát (persze minden ételt úgy készítve, „ahogy a kisfia szereti”), vagy mossa a pár lakásában a függönyöket. És ha nem feltétlenül szorítkozunk az anyákra, olykor az édesapa lehet az, aki „mindig jobban tudja”, milyen téli gumi kell az autóra, hol válasszon lakást a fiatal pár, milyen zene szóljon az esküvőn… és mire nem figyelnek, mindez már el is van intézve, netán ki is van fizetve. Ki tudna visszautasítani egy ilyen, bár kedvező, de mégis kéretlen ajánlatot? Mindezek a hétköznapi, vagy akár jelentős életesemények (például az esküvő különösen) a szülőkről való leválás valódi próbatételei. Amik a párkapcsolat próbatételeivé is válhatnak: az egyén egy „választanod kell”- szituációba kerülhet. Fontos viszont látnunk, hogy egy ilyen helyzet valójában nem a partner választásáról és/vagy a szülők elutasításáról szól, hanem a saját határok kijelölésről. Mindez kezdetben – úgy tűnik – leginkább az önállóságra, harmonikus párkapcsolatra vágyó fiatal érdeke.

Mi segíthet mindebben? Azt érdemes szem előtt tartani, hogy az egyes felnőtt életterületeken nehezen választható el, hogy meddig terjed a fiatal önállósága, és honnan kezdődik a szülőktől való függőség. A tisztázást viszont segítheti, ha szüleinkkel lehetőleg nyugodt körülmények között, nyíltan megvitatjuk ezeket a kérdéseket. Megfogalmazzuk, hogy miben kérjük szüleink segítségét, elmondjuk azt, hogy meghallgatjuk a véleményüket, bizonyos kérdésekben továbbra is számítunk a tanácsaikra, a döntéseinket viszont mi magunk hozzuk – legyen szó a hivatásunk, lakhelyünk, párunk megválasztásáról, vagy akár a szabadidőnk beosztásáról.

Utóbbi szintén gyakran szülhet lojalitás-konfliktusokat, ha a szülők szeretnék „többet látni” gyermeküket, függetlenül attól, hogy van-e aktuálisan párkapcsolata vagy nincs. Arról nem is beszélve, hogy a minőségi együtt töltött idő igénye mindez idő alatt a partner felől is jelentkezhet egyfajta nyomásként. Az is természetes, hogy egy fiatal (pár) nem szeretne teljes szabadnapokat, hétvégéket szüleivel tölteni, és a szülőktől sem várható el, hogy saját szabadidejük csak felnőtt gyerekeik szórakoztatásáról vagy all-inclusive ellátásáról szóljon.

A dedikált családi programok, együttlétek, legyenek azok előre megszervezettek és behatárolt időtartamúak, vagy akár megvalósulhatnak spontánabb módon is, ha megfelelően tartalmasak és feltöltőek, mind-mind segíthetnek a családi kommunikáció harmonizálásában és az optimális határok meghúzásában. Hogy mindebből kinek mi és mennyi az optimális, nincs bevált recept – ezt szüleink mellett a párunkkal is érdemes átbeszélni, például, hogy belefér-e egy közös nyaralás a szülőkkel, ha már egy-egy vasárnapi ebéd is kényelmetlenséget vagy konfliktusforrást jelent.

Kezdetben nem biztos, hogy szüleink méltányolják a sok „nem”-et mondást és az egyre növekvőnek, számukra akár már végtelennek tűnő távolságot. Viszont a valahová tartozás erről is szól. Hogy van olyan hely, olyan szeretetteljes társas közeg, ahol jelen lenni nem kényszer vagy kötelesség, hanem ahol szeretettel várnak – bárkivel és bármilyen messziről érkezünk. Az egészséges-optimális távolság persze időről időre változik. Mindennek tudatosítása segíthet abban is, hogy a határokon belül elkezdhessünk gondolkodni céljainkról és értékeinkről, ha már van párkapcsolatunk, akkor azért, ha szeretnénk, hogy legyen, akkor azért.

Bácskai J., Fischer E., Mohás L., Vekerdy T. (2011). Elszakadás a szülői háztól – A megnyúlt köldökzsinór. Saxum Kiadó Kft.

Az 1. kép forrása: https://www.ujno.sk/osszkomfortos-mamahotel

A 2. kép forrása: https://www.ajandek24.hu/mama-hotel-labtorlo

A cikk a Jog és Pszichológia online folyóiratban jelent meg 2017.04.02-án.

Forrás: https://jogespszichologia.hu/2017/04/02/felnoni-egy-parkapcsolathoz/