Az olyan önmagukért végzett cselekedetek, mint a játék vagy a képi kifejezés, a rajzolás, a festés gyermekkorban elsődleges kommunikációs csatornát jelentenek – élményeinket, feszültségeinket gyerekként szavak helyett játékos és képi formában jelenítettük meg.

Mindemellett ezek a tevékenységek különösen fontos bázisát és terét képezik az egészséges értelmi-érzelmi fejlődésnek és tanulásnak. Az az alapvető, velünk született motivációnk, hogy aktívan hatást gyakoroljunk, kontrolláljuk környezetünket, felnőttkorban is központi jelentőséggel bír – nem csupán a vezetők számára. Mindennek egyik megnyilvánulása maga az alkotás.

Művészet és terápia?


A képzőművészet-terápiában az alkotás közvetítő csatornaként van jelen. A csoportos foglalkozások általában egy bizonyos téma köré épülnek, ami lehet a résztvevők aktuális hangulatának, személyes céljainak feltárása, élményeinek feldolgozása, vagy valamilyen speciális téma. Mindezt képzőművészeti eszközökkel, rajzzal, festéssel jelenítik meg. Máskor olyan  különleges anyagokat használunk, amikkel vélhetően korábban még nem találkoztak a résztvevők, mint például az agyag, vagy az ősi textiltechnika, a nemezelés során a gyapjú.

Bizonyos tévhitekkel ellentétben egy művészetterápiás folyamatnak nem feltétlenül célja az alkotó tudattalanjába férkőzni, mindenesetre egy alkotás betekintést engedhet készítője világába (valóságába). Ugyanis magáról a létrejött produktumról, legyen az egy kép vagy szobor, már lehet beszélni, meg is lehet nézni, tapintani. Az alkotás folyamata az itt és mostban pedig egy olyan élmény, tapasztalás, ami szintén az alkotó sajátja, de meg is osztható másokkal.

Mégis mitől lehet több egy alkotó folyamat, mint szimpla kellemes időtöltés? Milyen utakon segíthetik a kreatív tevékenységek a személyiség- és készségfejlesztést – akár vállalati közegben? Az alábbiakban néhány élő példán keresztül mutatom be a vezetői soft skillek, vagyis személyes képességek, tulajdonságok megjelenését és potenciális fejlődési lehetőségeiket az alkotó folyamatokban.

„Nem tudok rajzolni”

A művészetterápiás gyakorlatban használt eszköz nemcsak maga az anyag – a fehér lap, a festék és az ecsetek, vagy épp a textil mellett az újdonság, a meglepetés, az élmények is az eszköztár szerves részei. . A résztvevőket kihívás elé állítjuk, és azokkal az információkkal kénytelenek gazdálkodni, amik az adott gyakorlat instrukciójában elhangoznak. Ez olykor csupán annyi, hogy „válassz egy színt”, vagy „húzz egy vonalat, olyat, amilyet te szeretnél”. Ezen a ponton gyakori a megtorpanás, érkeznek a racionálisnak tűnő válaszok, miszerint „én nem tudok rajzolni” vagy „én olyan szépet biztos, hogy nem tudok csinálni”. Vajon mi minden rejtőzhet e mondatok mögött? Valószínűleg mindenkinél egy kicsit más. Orsolya*, a 32 éves HR-vezető a következőt válaszolta: „Nem tudtam, hogy a következő lépésben mi fog történni. Nehéz volt elengedni magam, és hogy ez nem egy teljesítményhelyzet. A folyamat közben viszont sikerült elfogadnom, hogy nem csak a tökéletes a jó.”

Elengedni a kontrollt és vállalni a felelősséget


Az alkotási folyamatban egyszerre van jelen annak a felelőssége, bizonytalansága, izgalma, reménytelensége és lehetősége, hogy a semmiből fogunk létrehozni valamit. Zita, a 35 éves PR-szakember, egy családi vállalat ügyvezetője fogalmazta meg nagyon találóan egy workshopon: „Valahogy felelősek vagyunk azért, amit megalkottunk.” Amikor beleállunk egy helyzetbe, merünk hibázni, szembenézünk azzal, hogy nem lesz esztétikus a megfestett kép (ez nem is cél egyébként), vagy a nemez-gyapjú nem akar összeállni a kezeink között, amellett, hogy felelősséget vállalunk, önmagunk sebezhetőségét is vállaljuk. Mindebben viszont ott van a korrekció és a fejlődés lehetősége is.

A művészetterápiás folyamat sem más, mint az élet analógiája: miközben egy alkotást készítünk, nemcsak rajzolunk, festünk, textil-elemeket illesztünk össze, agyagot vagy tésztát gyúrunk. A folyamatban problémákat oldunk meg, küzdünk az elemekkel (az anyaggal), döntéseket hozunk, hibázunk, majd korrigálunk. És nem feltétlenül jelent kudarcot egy-egy hibás döntés, amivel megkockáztatjuk a fejlődés lehetőségét.

Egy nemezelő workshopon vett részt a 40 éves, coachként dolgozó Klára, aki pár hónappal korábban önként váltott pozíciót. Az alkotó folyamatban képes volt vállalni döntéseinek következményeit: „Egy kicsi kék madarat szerettem volna, ehelyett lett egy nagy piros. Úgy tűnik, most ezzel van dolgom. Először kemény küzdelem volt az anyaggal, több elbizonytalanodással, megtorpanással. Majd kapcsolatba kerültem a madarammal.” A végére pedig egy valóban gyönyörű madarat készített.

Alkossunk a jelenben!

Ahogy mindebből láthatjuk, alkotni egy komoly ügy, ugyanakkor nagyon könnyed is tud lenni ez a folyamat. Legyen az akár egy kép megfestése, kézműveskedés, egy étel örömmel való elkészítése, vagy akár a lakás dekorálása, felnőttként is bármikor megtapasztalhatjuk azt a nyitott és játékos létmódot, melyről azt gondolhattuk, hogy csak a gyerekek sajátja (vagy éppenséggel gyerekes dolog). És ezek az alkotó tevékenységek soha sem értelmetlenek. Azon túl, hogy kellemes időtöltést nyújthatnak, olykor szinte észrevétlenül segíthetnek „rendet teremteni” lelki összevisszaságainkban is.

Szintén egy nemezelő csoportom résztvevője, az 59 éves Erika, aki középvezető egy elektronikai cégnél, a következőt mondta élményeiről: „Úgy kezdtem, hogy nekem semmilyen művészi tevékenységhez nincsen tehetségem. Nem is hittem, hogy sikerül. De közben rájöttem, hogy maga a folyamat a lényeg, nem a végeredmény. Benne maradni, csinálni, jelen lenni. Kimozdulni a hétköznapi működésből. Viszont arra is rájöttem, hogy amikor tésztát gyúrok vagy főzök, az is alkotás – és lehet, hogy ahhoz van is tehetségem.”

Alkotni annyi, mint valamit létrehozni, ami azelőtt, abban a formában még nem létezett. Mindezt végezhetjük olyan színvonalon, hogy az nemcsak magunk, de mások számára sem marad jótékony hatás nélkül. Ekkor már művészetről beszélhetünk.

Haladjunk! helyett haladunk.

A vezetői képességek korántsem a hatalomról, a kontroll vagy az információk birtoklásáról szólnak. Egy alkotói folyamatban sem kizárólag input-output képletekben gondolkodunk. Sokkal inkább mindezeknek az elengedéséről, átadva magunkat a folyamatnak, miközben jelen vagyunk az itt és mostban. Mindez persze egyszerre lehet kockázat és felelősség. Tudatosan megállni és figyelni – a haladás érdekében. A 49 éves Endre, egy szolgáltató középvállalat ügyvezetője osztotta meg a következőket a nemezelés kapcsán: „Felépítettem két céget a semmiből, úgy érzem, van közöm az alkotáshoz. A folyamat során éreztem, hogy haladok.”

*A beazonosíthatóság elkerülése végett a cikkben megemlített személyek nevét és pontos foglalkozását megváltoztattuk.

Fotók: Schell Gergely
A cikk a Mindennapi Pszichológia Magazinban jelent meg 2018.01.17-én:
http://mipszi.hu/cikk/180115-kockazat-felelossegvallalas